Corinne Michaels- Egyszer ​már szerettél

 Corinne Michaels-Egyszer ​már szerettél


„Megérintett, ​elgondolkodtatott, felkavart.” – Book Babes Unite
„Igaz érzelmek és jól adagolt romantika.” – The Overflowing Bookcase
Miközben másokat próbálok menteni, elveszítem önmagam…
Orvosként vékony jégen táncolok, hogy együttérző legyek, de érzelmileg ne vonódjak bele túlságosan semmibe. Ugyanez igaz a magánéletemre is: a szerelem olyan luxus, amit nem engedhetek meg magamnak. Egészen addig, amíg dr. Westin Grant le nem bontja a falakat körülöttem, én pedig azon töprengek, vajon elég bátor vagyok-e ahhoz, hogy kockára tegyem a szívemet.
Amikor a klinikai kísérletem során összeütközik az, aki voltam, és az, akivé próbálok válni, egy beteg sorsa mindent megváltoztat. Egyetlen pillanat alatt veszélybe kerül minden, amiért addig dolgoztam. A becsületem, a karrierem és még a kapcsolatom is Westinnel. Egyszer már szeretett engem, és csak remélni tudom, hogy mindig szeretni fog…
Corinne Michaels, a New York Times bestsellerszerzőjének szívszorítóan gyönyörű regénye a szerelem befogadásáról.
„Csodálatos, romantikus szerelmi történet.” – 4TLOReading
„Szívszorító és szívfacsaró, ugyanakkor gyönyörű.” – The Escapist Book Blog
„Corinne Michaels könyve összetörte a szívemet.” – NOLA504nerds

petrovicbea1@gmail.com

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések