Lexi Ryan - Blackhawk fiúk

 Lexi Ryan-Sodródás (Blackhawk fiúk 1.) 



Régebben ​csak egy dolog érdekelt, a foci – az edzések, a meccsek, hogy kiérdemeljem a helyem a legjobb csapatban a profik között. Mindenem megvolt, mégis inkább a drogokat és az alkoholt választottam, ráadásul kiakasztottam mindenkit, aki próbált megállítani. Most pedig felfüggesztettek a csapatban, házi őrizetbe kerültem, és kénytelen vagyok hat hónapot otthon tölteni, hogy összeszedjem magam. És a hab a rohadt tortán? A szomszéd szobában alszik a legjobb haverom csaja, Mia Mendez – az egyetlen lány, akit valaha szerettem, élő emlékeztetője mindannak, amit bánok.
Fogalmam sincs, hogy Mia közelsége a mennyország lesz-e vagy a pokol. Egy ujjal sem érhetek hozzá – és nem csak azért, mert az apámnak dolgozik. Másnak adta a szívét. De a baleset óta, ami elvette a bátyja életét és mindent megváltoztatott, olyan lett, mint egy zombi, ellöki magától a barátait, és nem foglalkozik az álmaival. Mindketten megtörtünk, zsibbadtan figyeljük a körülöttünk zajló életet, és a pokol tornácán ragadtunk.
Amíg meg nem szegem a saját szabályomat, és egy nap megérintem.
Amíg be nem mászik az ágyamba, hogy megvédjen a rémálmaimtól.
Amíg az egyetlen dolog, amit még annál is jobban akarok, hogy Mia az enyém legyen, az, hogy megvédjem az igazságtól.
Nem írhatom át a múltat, de nem vagyok hajlandó megengedni, hogy a sors kegyeire bízza a szívét. Ezért a lányért képes lennék az égig emelkedni, és átrendezni a csillagokat.

petrovicbea1@gmail.com

Lexi Ryan-Mostoha ​szenvedély (Blackhawk fiúk 2.)



A kérés egyszerű volt: ne hagyjam bajba keveredni az új mostohahúgomat nyáron.
Sohasem találkoztam Grace Lee-vel. Anyám azt mondta, csendes, művészlélek egyetemista, zűrös múlttal. Igent mondtam, nem tűnt nagy ügynek. Gondoltam, odaköltözik hozzám egy magának való, mogorva lány, aki napjai nagy részét a szobájába zárkózva tölti.
Nem számítottam rá, hogy maga a testet öltött vágyálmom libben be az ajtómon, és fenekestül felforgatja az életem.
Egy lány rengeteg sötét és fájdalmas titokkal. Mindent félredobnék azért, hogy megmentsem őt a múltjától.
Rohanok, hogy segítsek rajta, bármekkora árat is kell fizetnem érte.
Még hogy ne hagyjam bajba keveredni? Grace maga a baj. És én a világért sem maradnék ki.
A Mostoha szenvedély a Blackhawk fiúk feszültséggel teli, szexi sportrománc-sorozatának második regénye a nálunk is népszerű Sodródás írójától, Lexi Ryantől.
Foci. Titkok. Hazugságok. Szenvedély. Ezek a srácok nem játszanak tisztán. Melyik Blackhawk fiú fogja elrabolni a szíved?

petrovicbea1@gmail.com


Megjegyzések

  1. Szia, szeretném kérni a sorozatot, fneviki@gmail.com.
    Előre is köszönöm

    VálaszTörlés
  2. Szia. Szeretném kérni a sorozatot. zsuzsi7474111@gmail.com
    Köszönöm

    VálaszTörlés
  3. Szia. Szeretném kérni a sorozatot! buzassanela@gmail.com
    Előre is köszönöm!

    VálaszTörlés
  4. Sziaa szeretném kerni a sorozatot nagypaula08@gmail.com kösszönö

    VálaszTörlés
  5. Szia! Szeretném kérni a sorozatot. rzaza2017@gmail.com Előre is köszönöm!

    VálaszTörlés
  6. Szia! Én is szeretném kérni! Előre is köszönöm! edit.kollar74@gmail.com

    VálaszTörlés
  7. Szia én is szeretném kérni előre is köszönöm ! Vagy ha esetleg valaki másnak is megvan tőlük is köszöném
    bogiberki598.gmail.com

    VálaszTörlés
  8. Nekem is eltudnád küldeni valaki az összes részt? Előre is köszönöm. ercsike99.09@gmail.com

    VálaszTörlés
  9. Szia !
    Szeretném kérni én isa sotozatot.
    Előre is köszi
    ulki2820220430@gmail.com

    VálaszTörlés
  10. Szia !
    Szeretném kérni én is a sotozatot.
    Előre is köszi! 🥰
    darkprincess972@gmail.com

    VálaszTörlés
  11. Szia!
    Szeretném kérni a második részét.
    Előre is köszönöm!
    szimonettacsorsz0409@gmail.com

    VálaszTörlés
  12. Szia. Szeretném kérni a sorozatot ha lehet. Köszönöm szépen kalauzgyorgyi@gmail.com

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések